Ahol eddig kerekeztünk

Eger-Przemysl-Eger
|

Európa Kulturális Fővárosa 2010
|

Eger-Budapest-London
|

Eger - Budapest - Korfu
|

Magyarországi túra Szuperinfo '07
|

Eger - Budapest - Koppenhága
|

Budapest - Madrid - Lisszabon
|

Magyarországi túra Szuperinfo '08
|

El Camino '09
|
|
Eddigi útjaink
Eddigi útjaink két keréken
2004. Eger-Przemysl-Eger
Társaimmal 2004. szeptember 23-án indultunk Két kereken az Unióban Uniós országok közötti kerékpártúrára. A túra célja: I.vh. áldozatai előtti tisztelgés, a magyar temetőben. A 90 éve itt elesett hősök sírjainak megkoszorúzása, a Nemzetközi Béke demonstrálása. |
"KÉT KERÉKEN AZ UNIÓBAN 2005" EGER - Európa Kulturális Fővárosa 2010
A 2004-es eredményünknek komoly sajtó visszhangja volt, mind Magyarországon, mind külföldön egyaránt. Ebből az apropóból kért fel a város, hogy EGER - Európa Kulturális Fővárosa 2010 elnyerésének kampánytervének része legyen az, hogy kerékpárral viszem fel a pályázatot. |
2005. Terror és Erőszakmentes Európáért Eger-Budapest-London
2005. szeptember 10-én Egerből immáron harmadik alkalommal indul útjára a már tradicionálisnak nevezhető "KÉT KERÉKEN AZ UNIÓBAN" elnevezésű kerékpártúra. Tettünket a 2001-es new york-i és 2005-ös londoni, kegyetlen terrorista vérengzés motiválta. |
2006. AZ ERŐSZAK ÉS GYŰLÖLKÖDÉS MENTES EURÓPÁÉRT!
Ahogyan tavaly is, most is indulásunk, a New York 2001-ben elkövetett kegyetlen terrorista vérengzés időpontja. Célunk továbbra az egészséges életmód a természet védelme a sport a kerékpározás szeretetének megismertetése és egy jövőbeni Erőszak Mentes Európa. |
I. Két Keréken az Unióban - Országos Kerékpár Túra 2007. "TÖBBET KÉTKERÉKEN, MINT GÉPEN"
Fent nevezett túrával indult el egy, az Unióra is kiterjedő magyarországi kezdeményezés, a "VÁLJON TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZZÉ A KERÉKPÁR AZ UNIÓBAN". |
2007. AZ ERÖSZAKMENTES ÉS ESÉLYEGYENLÖSÉGET BIZTOSÍTÓ EURÓPÁÉRT!
2007. augusztus 12-én, Egerböl startol, immáron IV. alkalommal, a nagy tradíciókkal rendelkezö KÉT KERÉKEN AZ UNIÓBAN elnevezésü kerékpártúra. Fövédnöke: Dr. Göncz Árpád.
|
2008. Újra forog a kerék
2008. augusztusában, Budapestről startol, immáron 5. alkalommal, a nagy tradíciókkal rendelkező "KÉT KERÉKEN AZ UNIÓBAN" elnevezésű, Béke kerékpártúra.
Indulás: Budapest, Béke tér - 2008. 08. 13. 11. óra
2008. V. Budapest - Szombathely - Graz - Villach - Miláno - Genova - Korzika - Szardinia Marseille - Barcelona - Baleári szigetek - Madrid - Lisszabon
A Békéért, a Családért.
Magyarország - Ausztria - Svájc - Olaszország - Franciaország - Spanyolország - Spanyolország - Portugália (Lisszabon)
Tervezett táv: cca. 5.500 km
Tervezett létszám: 1 kerékpáros, 1 felvezető autó
|
2008. Túra a Békéért, az Egészségért, a Természetért - A klímaváltozás megfékezése, a globális felmelegedés ellen.
A Bringázz a munkában kerékpáros kezdeményezés kampánya. Fő támogató: Szuperinfó.
Indulás: Budapest, Parlament - 2008. 04. 22. 08. óra
2008. Salgótarján - Eger - Miskolc - Nyíregyháza - Debrecen - Szolnok - Kecskemét - Békéscsaba - Szeged - Baja, Pécs - Kaposvár - Zalaegerszeg - Szombathely - Veszprém - Győr - Tatabánya - Székesfehérvár - Budapest
Tervezett táv: cca. 2000-2.500 km
Tervezett létszám: 1 kerékpáros, 1 felvezető autó
|
2009. El Camino
2009-ben elindultam az El Camino-n. Az útról részletesen itt olvashat!
Tervezett táv: cca. 5.500 km
Tervezett létszám: 1 kerékpáros, 1 felvezető autó,
|
|