Aktuális hírek
{global_content name='hirek'}
Egy nagy segítség, amely nélkül nehéz lett volna ezeket a teljesítményeket elérni: Kineziologus.info
Elismerések, eredmények képekben
Szponzorunk: Botanoo.com
|
Két keréken Észak-Amerikában USA – KANADA jubileumi Béke kerékpártúra a New York WTC ellen elkövetett terror merénylet 10 éves emlékére. Eddig 10 béketúrát tettem, de ez egyikhez sem volt hasonlítható, sőt már alapjaiban is különbözött. Tovább Schmitt Pál Köztársasági elnök Úrral a Sándor Palotában Schmitt Pál fogadott a Sándor Palotában 2010. november 4-én a Köztársasági Hivatalban 12 órakor. A találkozás célja, hogy beszámoljak a az eddigi munkásságomról, útjaimról, illetve a 2011-es New York- i utam elképzeléseit. Tovább 2010. Magyarországi Békefa ültető kerékpártúra 2004-től - 2010-ig bejártam Európát, 36 ország és közel 30.000 km. Úgy döntöttem, hogy Magyarországon hirdetem a békét. Illetve, Magyarország a misszióm utolsó európai állomása. Tovább Az EL CAMINO zarándok úton a „Világvégére” Finisterébe Én figyeltem... Egy Békekerékpárosnak miért kell gyalog – a kerékpárját maga mellett tolva, rajta egy kopjafával - bejárni zarándokként a a hírhedt Camino-t? Nem tudom, erre talán a legjobb magyarázat a következő idézet. Tovább Köszönet nyilvánítás Köszönet nyilvánítás az önzetlen segítőknek, hisz nélkülük nem az eredmény igazi siker. A eredmények, a számok, engem dicsérnek, azonban ez csak az érem egyik oldala. Jogtalan lenne részemről magaménak tudni az egészet. Nem arathatom le az összes babért. Sőt! Tovább Farkas Bertalan lesz a 2011 New York-i túra fővédnöke Farkas Bertalan Kutató Űrhajóssal a január közepén személyesen találkoztam. Magyarország első Űrhajósával történt találkozásnak egyedüli célja, nem csak az volt, hogy a békéről beszélgessünk, - hiszen az Űrhajósok szintén a világ különleges Béke Nagykövetei, az űrben valóban eltűnnek a határok, közel kerülnek a népek, nemzetek – hanem az is, hogy felkérjem a 2011-es New York-Washington Jubileumi kerékpár túra Fővédnökségére. Tovább 2010. Szeptember 18-19. - Budapest Papp László Sportaréna- Dalai Láma Jegy már hónapokkal a kezdet előtt elfogyott, nem is biztattak, sőt közölték hetekkel ezelőtt: tutti nem jutok be. Engem, ez nem szokott különösebben visszatartani. Ha bent kell lennem, bent leszek! Ha nem, akkor az úgy van jól. Tovább 2004-2010. Eddigi útjaink "TÖBBET KÉTKERÉKEN, MINT GÉPEN" Fent nevezett túrával indult el egy, az Unióra is kiterjedő magyarországi kezdeményezés, a "VÁLJON TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZZÉ A KERÉKPÁR AZ UNIÓBAN". A cél a Béke hirdetése, a magyar megye székhelyeken, kiegészülve az egészséges életmód, a természet védelme, a sport, a kerékpározás szeretetének megismertetése. Tovább Teljesítve!!! Egy „meg sem rendezett” 21. Bécs - Pozsony - Budapest Szupermaraton története 2010. "Egy tradicionális futó verseny, több évtizedes múlttal, amire a sportolók évekig készülnek a Világ, - Európa számtalan tájáról. Az indulás előtti napon a becsekkolás napján közlik: elmarad!!! Ilyen nincs... De van! Sőt olyan sincs, hogy mindennek ellenére egy maroknyi vak és gyengén látó tandemes, néhány futó, és egy pár váltó és 1 békekerékpáros (most egy vakkal tandem kerékpáron) a szervezés elmaradásának óriási kockázatával és minden intő felszólítást figyelmen kívül hagyva elindulnak, mintha mi sem történt volna. Tovább
|